A_harcos_es_a_higgadt

A harcos és a higgadt – testvérek a medencében

A Korom testvérek a vízben is nagyszerűen megértik egymást, nem véletlenül: egy klubban és sokáig egy csapatban vízilabdáztak. Mindketten kötődnek a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumhoz, sikereikhez az iskola támogatására is szükség volt. Tibor ma már egyetemistaként a másodosztályban játszik, míg öccse, Dániel tavaly bronzérmet szerzett a szombathelyi ifjúsági világbajnokságon.

– A vízilabda az egyik „legmagyarabb” sportág. Önök hogyan kötelezték el magukat mellette?

Korom Tibor: Édesapánk hobbiszinten futballozott, és egyébként is sokat jártunk különböző sportrendezvényekre, úgyhogy nálunk nem volt kérdés a sportolás. Szolnokon kezdtünk el vízilabdázni, abban a városban, amely a legsikeresebb vidéki vízilabdacsapat otthona. Ott mindenki szereti ezt a nagyszerű játékot. Azért kipróbáltunk más sportágakat is, én néhány hónapig kosárlabdáztam, Dani pedig futballkapus volt. Közben vízilabdázott, méghozzá mezőnyjátékosként, a kapuba csak később állt be. Sokat köszönhetünk első edzőinknek, Urbán Lajosnak, id. Cseh Sándornak és Hangay Róbertnek, akik megalapozták a pályafutásunkat. Szeretném külön megemlíteni Mátéfalvy Csabát, aki Danival kiemelten foglalkozik kapusedzéseken a Vasasnál.

– Egy mezőnyjátékos, egy kapus. Ez lenne az ideális felállás két testvér között?

Korom Dániel: Szolnokon mindketten mezőnyjátékosok voltunk, egészen addig, amíg egy véletlen folytán a bajnokságban kapus nélkül maradtunk. Edzések előtt sokat játszottunk egymás között, ilyenkor néhányszor a védéssel is megpróbálkoztam. Emiatt jött az ötlet, hogy a bajnokin helyettesítsem a kapusunkat. Ettől kezdve az összes tornán én védtem. Tibi mindig is mezőnyjátékos volt, sokat tanult Szolnokon, ami megalapozta a további fejlődését, szükség esetén minden poszton helytáll. Pörgős, harcos, küzdő. Én talán nyugodtabb, higgadtabb vagyok, teljesen más a habitusunk. A szüleink ezért gondolták, hogy az egyikünk legyen kapus, a másik mezőnyjátékos, ez az ideális „munkamegosztás”. Így, persze, a rivalizálás is sokkal kisebb, és könnyebben tudjuk segíteni egymást, hiszen a posztokat tekintve kívülállóként tudunk tanácsokat adni.

– Hogyan kerültek a fővárosba és a sashegyi Arany János iskolába?

K. T.: Törökszentmiklóson fejeztem be az általános iskola utolsó évét, ezt követően, 2013-ban Budapesten kezdtem el a gimnáziumot. Közben Faragó Tamás támogatásával leigazolt a Vasas. Egy évvel később az egész család a fővárosba költözött, hogy Dani sportkarrierjét is segíteni tudja. Hozzám hasonlóan felvették őt a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumba, ahol mindketten rengeteg segítséget kaptunk. Támogatták, és Dani esetében ma is támogatják az edzőtáborokban, a bajnokságokon, a nemzetközi tornákon való részvételt. Én tavaly érettségiztem, most a BME nemzetközi gazdálkodási szakán tanulok. Dani az Arany két tanítási nyelvű osztályában tizedik évfolyamra jár.

– Mennyi időt vesz el az életükből a vízilabda? Megéri a lemondás?

K. D.: Kiskorunktól kezdve heti öt edzésünk van, hétvégén bajnoki meccsek és tehetséggondozó tréningek, nyáron felkészítő táborok. Napjaink nagy részét az iskola és a sport tölti ki. Nem panaszkodunk, mert már eddig is nagyon sokat kaptunk a versenysporttól. Kitartást, szorgalmat, toleranciát, csupa olyat, aminek később is hasznát vehetjük. Mindenképpen megéri sportolni, ha pedig jönnek az igazi sikerek, az a hab a tortán.

– A Vasas a végleges állomáshelyük?

K. T.: Bár rövid ideig játszottunk Budapesten más csapatokban, és ezekben is jól éreztük magunkat, a Vasas az a klub, ahol a legtöbbet fejlődtünk, a piros-kékeknél igazi otthonra leltünk. Egyesületi szinten az angyalföldieknél értük el az eddigi legjobb eredményünket, hiszen tavaly mindketten szerepeltünk a Komjádi Kupán győztes csapatban. Az idei szezonban Dani a Benu Ifjúsági Országos Bajnokságban játszik, bemutatkozhatott a 2001-es válogatottat irányító Varga Dániel csapatában, sőt, alkalmanként a juniorválogatottban is edz. Nekem az egyetem mellett nehezebb a versenysportban maradni. Ezért is örülök annak, hogy hétről hétre lehetőséget kapok az OB I/B országos bajnokságban.

– Tavaly Dániel éppen a korosztályos válogatottal ért el szép sikert Szombathelyen.

K. D.: Négy éven keresztül edzett együtt az a csapat, amelyik a nyári, nyolchetes felkészülés után nagy reményekkel vágott neki a szombathelyi ifjúsági világbajnokságnak. Nagyon szerettünk volna nyerni, az aranyérem megszerzése méltó lezárása lett volna az együtt töltött időszaknak. Sajnos ez nem sikerült, az elődöntőben egy góllal vereséget szenvedtünk a spanyoloktól. A bronzmeccsre aztán alaposan összeszedtük magunkat, és nagy csatában legyőztük a szerb válogatottat, így miénk lett a bronzérem, amire büszkék lehetünk.

sm.