Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Unnepi_ebed_nyugdijasoknak

Ünnepi ebéd nyugdíjasoknak

Adventi vendégségre hívta meg a XII. kerület nyugdíjasait a Hegyvidéki Önkormányzat a MOM Kulturális Központba. A zenés műsorban a 2015-ben alakult Voice Drops („Hangcseppek”) a cappella énekegyüttes adott elő angol és magyar karácsonyi dalokat. Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester mellett Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is részt vett az ünnepi rendezvényen.
„Első alkalommal van lehetőségem arra, hogy a tizenkettedik kerület országgyűlési képviselőjeként karácsony előtt találkozhassak önökkel. Ebben a kerületben a legmagasabb Budapesten az átlagéletkor, s itt él a legtöbb kilencven év feletti lakos. Ez is azt mutatja, hogy itt élhetőbb és nyugodtabb életre van lehetőség” – kezdte köszöntőbeszédét Gulyás Gergely. Mint elmondta, az önkormányzat tervezetten, átgondoltan és kiegyensúlyozottan igyekszik minél többet tenni az idős emberekért, úgy is, hogy élő kulturális és közösségi életet teremt méltó körülmények között, egyebek mellett a nemrégiben átadott Hegyvidéki Kulturális Szalon programjai által is.
Pokorni Zoltán arról beszélt: örül, hogy a miniszter úgy látja, a Hegyvidéki Önkormányzat igyekszik minél inkább javítani az idős emberek mindennapi életén, mert ez valóban így van. A polgármester megköszönte kollégái egész éves munkáját, azt, hogy oly sok mindenben segítik a kerület vezetőit – a többi közt ennek az adventi vendéglátásnak a létrejöttében is.

V. K.