Bach szólt mindenkinek a Hegyvidéken is
Minél több emberhez eljuttatni a zene óriásának csodálatos műveit – ez a Bach Mindenkinek Fesztivál küldetése. A New Yorkból induló nemzetközi kezdeményezéshez 2015-ben csatlakozott Magyarország, Kovács Zalán László tubaművész szervezésében. A programok egyre bővülnek, az idén már a határokon túl is, szerte a Kárpát-medencében mintegy 75 településen élvezhette a közönség Bach muzsikáját kilenc napon át.
A Hegyvidéken is megszólaltak a barokk dallamok: a Barabás Villában a Flautett Fuvolakvartett műsorát, a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban zongorakoncertet, a biopiacon fúvószenét hallgathattunk. A Hegyvidék Bevásárlóközpontban Bach in the Subway-koncertek lepték meg a vásárlókat, a Hegyvidéki Kulturális Szalonban a Kaláka együttes játszott, míg a MOM Kulturális Központban ifjú tehetségek zenéltek. A két Szamos cukrászdában Becze Szilvia beszélgetett hegedűművészekkel.
Nagy sikere volt az idén húszéves Talamba Ütőegyüttes műsorának a MOMkult-ban. Előadásuk érdekesség és különlegesség Bach szempontjából, hiszen alapvetően egy olyan hangszercsoport, ütősök és rézfúvósok voltak a főszereplők, amikre a zeneszerző nem komponálhatott, hiszen jelentős részük az ő idejében még nem létezett.
Sőt, arra sem gondolhatott, hogy egyszer majd dzsesszbe lesznek átültetve a dallamai. Az átiratokban marimbákon, vibrafonokon ugyanúgy megszólaltak a különböző érzelmek, mint egy vonószenekarral. A műsor az E-dúr hegedűversennyel kezdődött, majd az est egyik sztárvendége, Harcsa Veronika lépett színpadra. Állítása szerint a dzsessz nem létezne a klasszikus gyökerek és Bach zenéje nélkül. A h-moll mise csodálatos Agnus Dei tételét és a 79. kantáta részletét énekelte.
A koncert meglepetése a Talamba-tanítványok fellépése volt: ők a h-moll szvit legismertebb, eredetileg fuvolaszólóra íródott Badinerie tételét adták elő ütőhangszereken. A nagyszabású fináléban rézfúvós együttes közreműködött, amelyet Kovács Zalán László hívott össze erre az alkalomra. Először a 147. kantáta részlete szólalt meg, majd a d-moll toccata és fúga.
A Spielmann és a szvitek
Rendhagyó előadást hallhatott a Hegyvidéki Kulturális Szalon közönsége. Bach egyik szólószvitjét, a C-dúr csellószvitet mutatta be Jánosházi Péter csellóművész, aki a koncertezés mellett kisgyerekes családoknak tart zenés foglalkozásokat. Ezúttal a barokk csellón eljátszott tételek között, vetítéssel egybekötve, érdekességeket mesélt a hangszerről, a táncokról, rávilágítva a zenetörténet egy-egy izgalmas részletére.
Több generáció kedves olvasmánya Láng György A Tamás-templom karnagya című könyve, a szvitek azonban nem Lipcsében íródtak. A mester akkor komponálta őket, amikor a kötheni várban kápolnamesterként tevékenykedett. Az 1720 körül keletkezett csellószvitek forrása Anna Magdalena Bach kézirata. Olasz és francia zenei hatások jellemzik a darabokat, amiket lejegyzés híján a sokáig lenézett néptáncok világát képviselő vándorzenészek, úgynevezett „Spielmannok” vittek országhatárokon keresztül. A reneszánszban és a barokkban az élő zene felbecsülhetetlen értékű, ezek a táncok mind a francia, mind az olasz, mind a német nyelvterületen jelen voltak. A romantikában központi szerephez jutó figura illusztrációkon, fametszeteken, korabeli ábrázolásokon látható, például egy 1669-es Brueghel-képen, aminek Paraszttánc a címe. A kocsmák olcsó repertoárja elkerült a főúri kastélyokba is, a versailles-i udvarban szintén a Spielmann szolgáltatta a legfrissebb tánczenéket.
Később, a nyomtatás feltalálásával tánclejegyzések is megjelentek. A Napkirályról, XIV. Lajosról megtudtuk, legendás uralkodásán túl arról is híres, hogy profi táncos volt, 80 szerepet formált meg 40 balettelőadásban! Ő alapította a Királyi táncakadémiát és Zeneakadémiát.
A szvit csírája egy lassú, majd ugyanarra a zenére felgyorsított ritmusban egy gyors tánc. A Hegyvidéki Kulturális Szalonban bemutatott szvit Preludióval, vagyis nyitánnyal kezdődik, ezt követi öt tánc, az Allemande, a Courante, a Sarabande, a Bourrée és a Gigue, amelyekről sok részletet mesélt Jánosházi Péter.
A barokk korszak vonós hangszerei a violák és a hegedűk családjába tömörültek. Rengeteg variáns, alak és méret létezett, attól függően, hogy melyik országban és milyen célra építették ezeket. A hangszerekkel kapcsolatban írásos feljegyzésekre és festményekre támaszkodhatunk, ám nem tudhatjuk, hogy a művész mennyire ábrázolt pontosan – magyarázta az előadó. A cselló szó eredetének illusztrálásánál segíthet Veronese Kánai menyegző című képe: a központi csoport a zenészek, az óriási basszushangszeren játszó alak, Tiziano violonén játszik. A violoncsello óriási basszushangszer, de a kicsinyítő képző, a cselló révén azt jelenti, „kicsike nagybasszus”, vagyis gordonka.
Hogyan vált a cselló basszushangszerből szólistává? Erre is van adat: Caterina Assandra bencés nővér kompozíciójában egy motettában található jelölés szerint a violone a basszustól eltérő, önálló megszólalást kap. Bolognában fonták be először fémmel az állati bélhúrokból készült csellóhúrokat. Addig a basszushúroknak vastagoknak és nagyon hosszúaknak kellett lenniük ahhoz, hogy meg lehessen szólaltatni rajtuk a megfelelő mélységű hangot, ezért voltak olyan nagyok a hangszerek – e technikai újítással azonban kisebb lett a cselló teste. A bolognai San Petronio-bazilika óriási méretű terében, bizony, nem volt mindegy, hogy mekkorát szól a basszushangszer. A bolognai Domenico Gabrielli, a kor hírhedt csellószólistája írta az első szólódarabokat kifejezetten csellóra. Ezeket a műveket Bach is jól ismerte.
Az 1500-as években még nagyon kényelmetlen volt csellón játszani. A korabeli ábrázolásokon is látszik, hogy a zenész az óriási hangszer alá gyömöszölte a lábát, vagy zsámolyon, hordón támasztották meg, míg esküvőn, körmeneten zsinórral rögzítették a nyakukba. A 1860-as, 70-es években a hangszer tartását megkönnyítendő lábat alkalmaztak. A csellisták sokat köszönhetnek a hölgyeknek, hogy manapság már mindenki könnyedén és lazán ülhet egy olyan hangszer mellett, ami lábbal van megtámasztva, hiszen a nők a ruházatuk és az illendőség miatt sem játszhattak hagyományos módon a csellón.
Az ujjgyakorlatokból Pablo Casalsnak köszönhetően lett apoteózis. Ő elsőként vette lemezre a szviteket, és helyezte abba a pozícióba a darabokat, ami által nemcsak Bach került isteni helyzetbe, hanem az előadó is. Ha megfelelő módon és szépen játssza el ezeket, szinte ugyanabban a megbecsülésben részesül, mint a komponista. Ezt az érzést Jánosházi Péter is megteremtette csellójátékával.
Szepesi Dóra