Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hagyományos jó falatok

Böjti takart

 

Ez a recept a Jászságból származik, ahol számos nagyböjti ételt tart számon az emlékezet (és szerencsénkre már a néprajztudomány is). Ezek egyike ez a hús nélküli töltött káposzta, amit böjti takartnak neveztek. Mindig sokat készítettek belőle, de nem okozott gondot, ha nem fogyott el, húsos változatához hasonlóan ez is több napig elállt. Eredetileg Csikós Sándorné Tóth Piroska elmondása alapján jegyezték le. Készítéséhez a farsangról maradt pecsenyezsírt használták fel, amit gondosan megőriztek a szűkös napokra.

 

Hozzávalók

1 kg burgonya

10 dkg kenyérmorzsa

2 evőkanál zsír

13 tojás

10 dkg rizs

1 kg savanyú káposzta

1 kg savanyúkáposzta-levél

zsír, liszt, pirospaprika (a rántáshoz)

 

A héjában megfőzzük, majd megtisztítjuk, és összetörjük a krumplit. Egy evőkanál zsíron megpirítjuk a kenyérmorzsát. Közben 10 tojást megfőzünk, megtisztítunk, és apróra vágunk. A tört krumplit, a kenyérmorzsát, a főtt tojást a maradék nyers tojásokkal, a rizzsel, sóval, pirospaprikával fűszerezve összedolgozzuk, és gombócokat formálunk belőle.
Egyenként savanyúkáposzta-levelekbe burkoljuk, „takargatjuk”. Egy fazék aljára egy jó nagy marék gyalult káposztát szórunk, erre rakunk egy sort a takartakból. Erre ismét gyalult káposzta jön, és a rétegezést addig folytatjuk, amíg tart a hozzávalókból. Végül annyi vizet öntünk rá, amennyi befedi, és lassú tűzön megfőzzük. A végén besűrítjük gyenge pirospaprikás rántással.

Pákozdi Judit