Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Településfejlesztési díjat kapott az önkormányzat

Az idén először díjazott példamutató, újszerű projekteket a Településfejlesztési Szövetség. Közösségfejlesztés kategóriában a Hegyvidéki Önkormányzat által létrehozott Méhbarát Kerület Programot találta a legjobbnak a zsűri.

A településfejlesztés összetett feladat, amiben számtalan résztvevő próbál eredményt elérni. Ezek a szakemberek sokszor nem is tudnak egymásról, nem ismerik egymás kudarcait és sikereit. Ez a személyesen megélt hiány indította el a gondolatot, amely mára a településfejlesztési díj odaítélésében öltött testet – idézte fel a kezdeteket Szebeni Dávid, a Településfejlesztési Szövetség elnöke az idei díjátadón.
Dr. Tas Krisztián gyakorló városfejlesztő, elnökségi tag a kategóriák felállításának munkálataiba avatta be a megjelenteket. Antropomorf példával élve az infrastruktúra a test, a szolgáltatásfejlesztés a gondolat, a közösségfejlesztés pedig az egyénen túlmutatva eléri a szociális szférát. Persze a településszervezést nem ilyen egyszerű pillérekre bontani, hiszen az infrastruktúra üzemeltetése is szolgáltatás, és adott esetben több forrást emészt fel a működése során, mint maga a létrehozás, de a megközelítés alkalmas a pályázatok kategorizálására.
Az önkormányzatok 2020-as projektjeikkel szállhattak versenybe, s hogy a sok jó ötlet közül többet lehessen kiemelni és a szakmai közvélemény elé tárni, a zsűri elkülönített nagyvárosi és kistelepülési önkormányzati szinteket. A díjazottak között nem voltak milliárdos nagyberuházásokat megvalósító pályázók, viszont többen is innovatív, formabontó kezdeményezéssel indultak, vagy összetett közösségfejlesztést valósítottak meg.Telepulesfejlesztesi_dijat_kapott_az_onkormanyzatA Hegyvidék díjnyertes pályázatával, a Méhbarát Kerület Programmal kapcsolatban elhangzott, hogy a biodiverzitás csökkenésének és a beporzók fogyatkozásának globális problémájára adott sikeres lokális választ, nemzetközi színtéren összegyűlt jó gyakorlatokat honosított meg hazánkban, és közösségi szinten is hatékonyan folytatta az iskolai rendezvényekkel kezdődő széles körű társadalmi szemléletformálást. A Méhbarát Hálózatban részt vevő magányszemélyek és intézmények, a lakosság bevonása biztosítja, hogy a most záruló program hosszú távon fenntartható legyen, és tovább szolgálja a XII. kerületben élőket.
A díjat a Magnet Házban vette át Pokorni Zoltán polgármester, aki elmondta, furcsa színt kölcsönöz az eseménynek a néhány nappal korábban kirobbanó „kaszálási ügy”, ami aktuálpolitikai hírré tette a méhlegelők kezelésének kérdését. Persze a Hegyvidéken évek óta zajló – most elismert – fejlesztések mögött sokkal több van, mint amit az uborkaszezonban felröppenő kérészéletű hírek rejtenek.
Bár a gránitkocka alapon összefonódó kerámiakarokat ábrázoló díjat a Hegyvidéki Önkormányzat kapta, kicsit mind a részesei vagyunk a sikernek, hiszen a legjobb ötlet és a leggondosabb tervezés sem tudott volna sikerre jutni a lakosok érdeklődése, támogatása nélkül. Élvezzük hát együtt, hogy a mókusok és olykor a vaddisznók mellett a beporzók is jól érzik magukat nálunk! A számukra ültetett virágoskertek a mi környezetünket is színesebbé és élhetőbbé teszik.

BI.