Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ovodat_epiteni_mindig_orom

„Óvodát építeni mindig öröm”

Elkészült a Bárányfelhő Svábhegyi Református Óvoda a Felhő utcában. A magyar kormány által biztosított forrásokból, a főváros és a Hegyvidéki Önkormányzat segítségével felépülő, 5 csoportos, impozáns intézménybe az első nevelési évben 70 gyermek nyert felvételt. Az ünnepélyes átadáson Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó mellett részt vettek Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester, Gulyás Gergely miniszter, valamint Soltész Miklós és Fürjes Balázs államtitkárok is.

A gyermek egyszerre ajándék és felelősség, a szavaknál pedig fontosabbak a tettek, hiszen a kicsik ebből tanulnak igazán – erről beszélt Illés Dávid, a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese a Bárányfelhő Svábhegyi Református Óvoda felavatása alkalmából megtartott hálaadó istentiszteleten. Berta Zsolt vezető lelkész az óvodaépítés történetét elevenítette fel. Az intézmény neve utalás Isten bárányaira, valamint magára a Felhő utcára, ahol az óvoda helyet kapott. Mint mondta, a szomszédos templom elkészültét követően született meg a gondolat, hogy jó lenne egy református óvodát is építeni, mert sem a XII. kerületben, sem a környékén nincs ilyen, miközben egyre több kisgyermekes család jár az istentiszteletekre.Ovodat_epiteni_mindig_orom2Hosszú előkészületek után végül 2019. szeptember 15-én kezdődött meg az óvoda építése. Az alapkőletételi ünnepség 2019. október 13-án volt, 2020-ra pedig létrejött az épületszerkezet, majd – szintén az eredeti terveknek megfelelően – a most szeptemberben induló új nevelési évre a teljes beruházás is megvalósult.
Nemcsak az óvodaépület készült el, hanem a régi pompájában megújult a mellette lévő, korábban romos villa, amelynek a tetőterében három óvónő elszállásolására nyílt lehetőség. Ugyanott kapott helyet a vezető óvónői szoba és a nevelőtestületi szoba. A villaépületet egy rendkívül látványos, félköríves rámpa köti össze az öt csoportszobás, egyebek közt sószobával, tornateremmel, környezetbarát és energiatakarékos geotermikus hűtés-fűtés rendszerrel felszerelt óvodával és a gondnoki lakással. Előtte pedig, a gyerekek nagy örömére, ott van a megannyi csodával, innovatív játékkal felszerelt kert. „Óvodát építeni mindig öröm, mert azzal a saját jövőnket is építjük” – zárta beszédét Berta Zsolt.
A nevelési intézmény munkatársainak fogadalomtétele után Gulyás Gergely az európai kereszténységre leselkedő veszélyekre hívta fel a figyelmet. A miniszterelnökséget vezető miniszter Robert Schumant idézve kijelentette: a kontinens sincs jó állapotban, azonban eddig csak kevesek vették észre, hogy ennek köze van a kereszténységet ért támadásokhoz.Ovodat_epiteni_mindig_orom3Európában régóta nincsenek fegyveres háborúk, ezek helyett hit-, közösség- és kultúraellenes támadásoknak vagyunk a tanúi, kézzelfogható hatalmi tényezők a keresztény kultúrából eredő alapértékeket kísérlik meg zárójelbe tenni. Európa kettészakadni látszik a születések számának csökkentésére adott válaszok tekintetében, Nyugat-Európa a migráció, Közép-Európa a családtámogatás mellett tette le a voksát.
Gulyás Gergely hozzátette: mivel nyugaton jelentős a bevándorló gyökerű gyerekek száma, a megszokott életmód fenntartásának zálogát ott abban látják, ha a nevelés minél inkább az államra hárul. Ugyanakkor ezt az ideológiát a kötelező vallássá emelt neoliberális filozófia jellemzi, ami megkérdőjelezi a keresztény hagyományokat. Magyarország álláspontja világos: a nevelés elsősorban a szülők dolga, és ez semmiféle zsarolással nem módosítható. A köznevelés feladata a gyerekek testi és szellemi fejlődésének elősegítése mellett az, hogy biztosítsa a nemzeti önazonosság megerősítését és a legkorszerűbb ismeretekhez való hozzáférést. Ebben az egyházi oktatás mindig kiemelkedően teljesített, elég a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertre gondolni, aki református gimnázium diákja volt.
Az utóbbi egy évtized kormányzati eredményeit taglalva a miniszter elmondta, hogy 32 ezerről 53 ezerre növelték a bölcsődei férőhelyek számát, 15 ezret korszerűsítettek, jelenleg is 13 ezer gyerek elhelyezését megoldó bölcsőde épül. Ezzel a bölcsődei igényekkel megegyező lesz a férőhelyek száma.
Az óvodai férőhelyek 16 ezerrel nőttek, 1885 óvodát felújítottak, 974 intézmény felújítása folyamatban van. A férőhelyek 8 százaléka egyházi intézményekben található, ez korábban alig 3,7 százalék volt, ma több mint 30 ezren járnak egyházi óvodába. Látványos az előrelépés az iskoláknál is, az egyházi általános iskolákban 50 ezerről 110 ezerre, a gimnáziumokban 32 ezerről 55 ezerre nőtt a diákok száma.
Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere úgy fogalmazott, hogy ilyen nagyszerű óvodát leginkább Skandináviában látni, miként a templommal, a műemlék villával és a parókiával együtt az egész Svábhegyi Református Gyülekezeti Központ szemet gyönyörködtető. Szerinte a beruházás közben derült ki, hogy nem az egyes döntéshozók, szakemberek, hanem a közösség építi az óvodát. Ez azonban fordítva is igaz: az óvoda alakítja a közösséget. Nemcsak a gyerekeket, hanem a szülőket is formálja, amikor szolidáris közösségeket hoz létre maga körül.
Nem véletlen, hogy az óvodákban hosszú barátságok köttetnek a gyermekeiket odajárató szülők között – mondta a polgármester, kiemelve, hogy a gyereknevelés, a kicsik jövőjének, világnézetének alakítása a családok dolga, ezt nem veheti el tőlük sem ideológia, sem az állam. „Büszkék vagyunk a református és a szintén most felépült, közeli katolikus óvodára is. És arra még inkább, hogy egyre több nagycsaládos fiatal él a kerületben, akik igénybe vehetik ezeket az intézményeket” – tette hozzá Pokorni Zoltán.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Ferenc pápa budapesti homíliáját elevenítette fel, amikor azt mondta: Jézus nyomában járni azt jelenti, hogy mindennap odalépünk testvéreinkhez. Ehhez kérjük az óvodapedagógusok segítségét: vezessék Jézushoz a gyerekeket, és magyarázzák el nekik, a szivárvány a szövetség szimbóluma, és nem másé.
Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a gyermek példátlan kincs, mert mennyei és földi, az élet teljességét hordozza magában. Ezért is annyira fontos az óvoda, amelyre rábízzuk őt, és amely formálja a közösséget. Azt kívánta, hogy épüljön tovább a gyülekezet, a nemzet, az ország, mégpedig minél nagyobb elszántsággal.
A beszédek és köszöntők után Orbán Viktor miniszterelnök közreműködésével az épület hivatalos átadása következett az ilyenkor szokásos nemzeti színű szalag átvágásával. Az ünnepi ceremóniát az óvodások éneke kísérte.

sm.