Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„Te mit tehetsz a klímaváltozás kapcsán?”

A Budai Rajziskola diákjai által készített plakáttervekből nyílt kiállítás a Hegyvidéki Kulturális Szalonban, „Te mit tehetsz a klímaváltozás kapcsán?” címmel. A huszonöt projektmunka március végéig tekinthető meg, és később más kerületi intézményekben is látható lesz.
Habár a Csillagok háborúja filmeposzban szereplő Yoda mester szavaival élve a sötét oldal nem jobb, de könnyebben járható, nekünk mégis a nehezebb utat kell választanunk a bolygó jövője érdekében – fogalmazott a projektben részt vevő Hegyi Béla művésztanár a megnyitón, míg Rózsa Zoltán, a Hegyvidéki Zöld Iroda vezetője köszönetet mondott a plakátokért, amelyek az iroda felkérésére készültek.
Az eseményen megjelent Lázár Zsuzsa, a Budai Rajziskola igazgatója, a Hegyvidék díszpolgára, valamint érdeklődőként Fürjes Balázs országgyűlési képviselőjelölt is, mivel az egyik gyermeke korábban az iskola diákja volt. Részt vett Pokorni Zoltán polgármester is, aki szerint a legfontosabb, hogy felismertük az ökológiai problémát, mert csak így van esélyünk választ adni rá. Ez a válasz nem mindig jó, mert sokszor gyarló emberek vagyunk, de – és ebben ez a plakátkiállítás is szerepet játszik – újra és újra érnek minket impulzusok, amik egyéni és közösségi szinten is a jobb válaszok megtalálására ösztönöznek.Te_mit_tehetsz_a_klimavaltzoas_kapcsan1A pályaművek értékelésekor a polgármester a személyes megközelítés fontosságát hangsúlyozta. A képeket szemlélve valós, a mindennapi életünket érintő problémákon gondolkodhatunk el, és személyes válaszokat adhatunk – mondta.
A megnyitó után kialakuló kötetlen beszélgetésekben a készítők is szívesen mutatták be alkotásaikat. Szluha Vince a klímaváltozással kapcsolatban a felesleges impulzusvásárlások veszélyére szeretné ráirányítani a figyelmet. Az általa tervezett plakáton vonalkódok töltik ki a képmezőt, ezek ritmustalan monotóniájából az „Enough!” (Elég!) felirat piros betűi emelkednek ki.Te_mit_tehetsz_a_klimavaltzoas_kapcsan2Szilassy Judit plakátterve a városi környezet felmelegedését állítja a figyelem középpontjába. A meleg tónusú, stilizált lakóházakat ábrázoló felső képfél kérdése: „Eleged van, hogy meleged van?” A megoldás pedig: „Ültess növényeket!” Az elsődleges üzenet után a szemlélő felfigyelhet két hőmérsékleti értékre is: a házaknál 55,7 fok szerepel, míg a fasort ábrázoló, alsó, zöld képfélen 25 fok.
„Tanárként abban segítettünk, hogy a diákok le tudják képezni válaszaikat egy állókép formájában. Beszélgettünk arról, hogy egy plakáton mit érdemes feltüntetni, milyen üzenet vihető át – szólt a háttérmunkáról Hegyi Béla. – Eredetiség szempontjából azért nehéz értékelni a munkákat, mert az interneten rengeteg kép található. Ezzel kapcsolatban arra biztattuk az alkotókat, hogy ne egy másik ember másik munkája inspirálja őket. Fontos, hogy megérezzék azt a pontot, ahonnan vállalhatják a saját vizuális véleményüket. Ilyen szempontból mindegyik plakát eredeti! Volt olyan eset, hogy valaki hozott egy ötletet, amiről egész héten konzultáltunk, aztán pénteken kiderült, hogy másvalaki már megcsinálta – Kínában. Ez előfordulhat, hiszen hasonló környezetben élő emberek ugyanazokra a problémákra hasonló válaszokat adhatnak. A plakátok célja sok esetben az elgondolkodtatás. Az jön le a nézőnek, hogy nincs válasz – mert ha lenne, akkor már nem ebben a világban élnénk. Minden pályázó inkább a kérdését próbálta úgy megfogalmazni, hogy az gondolkodást indítson.”Te_mit_tehetsz_a_klimavaltzoas_kapcsan3Azt is megkérdeztük, érezhető volt-e a diákok környezettudatosabb viselkedése a plakátpályázat kidolgozása kapcsán. „Nehéz összefüggést bizonyítani, de egyre több fiatal hoz magával többször használható kulacsot. Más ugyanakkor a padban hagyja a pillepalackot. Persze, ha megtaláljuk, nem dobjuk ki, hanem odateszem másnap az asztalára, hogy »ezt itt felejtetted!« Nyugodtan érezze rosszul magát! Máskor ne eldobhatót hozzon, vagy ha már azt hoz, legalább dobja ki” – avatott be minket a rajziskolai hétköznapokba Hegyi Béla.
A bemutatott pályaművekről a nagyközönség is véleményt alkothat. A kiállításon elérhető QR-kód segítségével bárki szavazhat a neki legjobban tetsző vagy az általa legötletesebbnek tartott plakátra. A készítők számára fontos visszajelzéseken túl ezek a szavazatok képezhetik az alapját egy ma még tervezés alatt álló utcai megjelenésnek.Te_mit_tehetsz_a_klimavaltzoas_kapcsan4

(Barta)

 

A plakáttervek és a vándorkiállítás a KEHOP-1.2.1 „Helyi klímastratégia elkészítése, valamint klímatudatosságot erősítő szemléletformálás a Hegyvidéken” című projekt keretében valósultak meg.