Egy_gyereknyi_hazaszeretet1

Egy gyereknyi hazaszeretet

Márai Sándor szerint „aki a hazát szereti, egy végzetet szeret”. E "végzet", azaz a haza, a magyarság szeretete és megőrzése a hitvallása az erdélyi Válaszúton élő Kallós Zoltánnak és munkatársának, Balázs-Bécsi Gyöngyinek, akik a mezőségi kis faluban kollégiumot hoztak létre annak érdekében, hogy a szórványban élő, kevéssé tehetős magyar családok az anyanyelvre, az ősök tiszteletére, hagyományaira neveltethessék gyermekeiket. A kollégiumot a Kallós Zoltán Alapítvány működteti igen csekély állami és inkább remélt egyéb támogatásokból. Hivatásukról és eredményeikről budapesti látogatásuk alkalmával beszélgettünk velük.

Miért volt fontos, hogy létrehozzák a kollégiumot? Kevés magyar iskolát tart fenn a román kormány?

– Az ok inkább az volt, hogy az Erdély-szerte szórványban, többnyire román nyelvi környezetben élő családoknak eleve nincs arra anyagi lehetőségük, hogy az otthonuktól távolabb eső iskolába vigyék gyermeküket. Igaz ez még akkor is, ha például Kolozsvár egyik peremkerületében laknak, és a belvárosba utaztatás is meghaladja anyagi kereteiket.

Mitől lettek ennyire szegények?

Egy_gyereknyi_hazaszeretet2– Nézőpont kérdése, hogy ki számít szegénynek, többnyire önfenntartó életet élnek, megtermelik, amire szükségük van. Az utóbbi évtizedek politikai változásai sodorták őket jelenlegi helyzetükbe. A kommunizmus idején mindenki számára kötelező volt az iskola, aki nem akart középiskolában tanulni, az szakiskolába iratkozott, és a frissen végzetteknek munkahelyet adtak valamelyik gyárban, így szakmunkásként biztosítani tudták saját megélhetésüket a városban. Ezáltal persze fokozatosan kiszakadtak abból a közösségből, amely biztonságot, erkölcsi normákat, hovatartozást adott számukra, elszakadtak kultúrájuktól, értékeiktől, gyökértelenné váltak. Aztán a munkahelyek sorozatos megszüntetésével elkezdődött a visszavándorlás falura, többnyire a szülői házba. A visszakerülő családok anyagi fedezet nélkül maradtak, így kénytelenek a földművelésből megélni, csakhogy ahhoz nincs megfelelő tudásuk, nincsenek gépeik. A téeszekből nyugdíjba ment szüleik kevéske pénze fedezi azokat a költségeket – például a gyógyszereket –, amelyekre mindenképpen szükség van. Nem mihaszna, naplopó emberek ők, hanem dolgos, szorgalmas családok tagjai, akiket a kommunizmus kiszakított abból a környezetből, ahol megtanulhatták volna a jövedelmező gazdálkodást. Eközben pedig az önfenntartásért folyó napi küzdelem során észrevétlenül asszimilálódnak a környezetükbe. Ezt igyekszünk mi megakadályozni.

Hogyan lehet ennek elejét venni? Hiszen a családokat nem lehet elhozni az otthonukból!

– A családokat nem, de a gyerekeket a bentlakásos kollégiumba igen!

A szülők hagyják ezt?

– Akik megismertek bennünket, nagyon örülnek a lehetőségnek, mert azt látják, hogy vasárnap délután autóval elmegyünk a gyermekükért, és pénteken délután hazavisszük őt. Alsó tagozatos gyerekük egész héten nálunk lakik, naponta ötször étkezik, biztosítjuk számára nemcsak a tanszereket, de sokszor még a ruhákat is, és közben megtanul magyarul írni, olvasni, megismeri néphagyományainkat, népművészetünk kincseit, erősödik magyarságtudata, amire büszke is lesz, ráadásul lehetősége nyílik arra, hogy felső tagozaton, majd középiskolában, sőt egyetemen is magyarul folytassa tanulmányait. A kezdetektől folyamatosan figyelemmel kísérjük a tőlünk már kikerülő gyerekek sorsát: eredményeik azt igazolják, hogy jó úton járunk. Amikor 1999-ben elindítottuk az első tanévet, még csak négy kisiskolásunk volt, az elmúlt tanévet már kilencvenhat tanulóval zártuk; eddig összesen mintegy kétszáz gyereket vontunk be az oktatásba. Meggyőződésünk, hogy nemzetünk megmaradását a szórványban a gyerekek magyarságtudatának alakításával, tudásuk gyarapításával, igaz emberré nevelésével lehet segíteni.

Csakhogy ehhez a jó szándék és a hit sajnos nem elég. Mennyibe kerül mindez az alapítványnak?

– Egy gyerek teljes tanévi ellátása – lejről átszámítva – háromszázhetvenötezer forint. A román állam nem ad segítséget a kollégiumnak a normatíva keretből, mert nem érdeke az anyanyelvi oktatás. A magyar államtól viszont jelentős támogatást kapunk. Lehetőségeikhez képest a családok is hozzájárulnak a kiadásokhoz, de az ismert okok miatt ez általában csak elenyésző mértékű lehet. A nyári időszakban és szünidőkben a szálláskiadások hoznak némi bevételt, amit a tanév során a gyerekekre fordíthatunk, mégis akkora szükségünk van minden egyes támogató forintra, mint szinte egy falat kenyérre.

Hogyan lehet támogatni az alapítványt?

– Bevett módszer az egyszeri támogatás, szerencsére gyakori az is, hogy cégektől kapunk anyagi segítséget, különösen annak örülünk, ha eljönnek hozzánk, megnézik, milyen élet is zajlik a kollégiumunkban, és attól kezdve rendszeresen adakoznak. Van továbbá az úgynevezett keresztszülői lehetőség, ami azt jelenti, hogy egy gyermeket „kiválaszt” valaki, és kifizeti az ő egész éves tandíját…

…ami 375 ezer forint…

– …igen, tehát ezt a tandíjat biztosítja mindaddig, amíg nálunk tanul – úgy segít, mint egy igazi keresztszülő. Ezzel az adományozó figyelemmel is kísérheti, hogy a pénze valóban jó célt szolgált. Már egyetlen gyermek „keresztszülői” támogatása is nagy segítséget jelent nekünk.

Az egész programnak a szellemi-kulturális hátterét – és egyben garanciáját is – a Kallós Zoltán Alapítvány adja. Önt mindenki Zoli bácsinak hívja, ha megengedi, én is ezt teszem, amikor megkérdezem: Zoli bácsi, mennyire érzi erősnek az anyaország támogatását?

– Van a Magyarországon élők között olyan, aki anyagilag és erkölcsileg is támogat bennünket, de egy részük számára ez nem fontos, mert nem szereti a hagyományokat, a népi kultúrát, kacatnak, szemétre valónak tartja. Pedig ez nem igaz! Világszerte egyedülálló örökség birtokában vagyunk, csak én magam közel tizennégyezer népdalt, illetve népzenei motívumot gyűjtöttem össze eddig! De sajnos még mindig igen erős itt is a kozmopolita réteg. Tudja, eddig otthon jobban megélhettem a magyarságomat, mint itt! Annak idején egyszer az egyik kötetem miatt magához hívatott Aczél György, akkor tudtam meg, mi is az, hogy zsidó vagy cigány. Mi addig ilyenről nem is hallottunk…

Mit jelent az alapítványnak a magyarországi támogatás?

– Nagyon rá vagyunk utalva, mert a román államtól nem kapunk eleget. A magyar segítség nélkül a kollégiumot nem tudnánk sem fenntartani, sem jól működtetni. Pedig egy gyerek taníttatása azt jelenti, hogy egy magyar embert megőrzünk a hazának.

(Antal)

Aki segíteni szeretne, a www.kallos.org.ro honlapon vagy a kallosalapitvany@kallos.org.ro e-mail címen léphet kapcsolatba az alapítvánnyal.