Karácsonyi beszélgetések: Iring Zoltán (XII. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ) - Odafigyelést a problémák hárításahelyett!
A Beethoven utcában működik a XII. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ. Az intézmény fő feladatai közé tartozik, hogy segítse a családok alkalmazkodóképességét az átmeneti gondok – például munkahely elvesztése, adósság, családi együttélést nehezítő konfliktusok – idején, megoldásokat találjon a veszélyeztetett helyzetben élő gyerekek esetében, illetve biztosítsa a pszichiátriai betegek nappali és közösségi ellátását. A családsegítő vezetőjével, Iring Zoltánnal arról beszélgettünk, hogy a téli, különösen a karácsonyváró időszak az anyagiak mellett jelent-e lelki terhet az embereknek.
A közvéleményben a Hegyvidék mindig „bezzeg” kerületként jelenik meg, ahol csupa jómódú, gazdag ember él. A valóság ennek mennyire felel meg?
– Ez főleg statisztikailag igaz, hiszen itt valóban sokkal több jól szituált, magasan iskolázott ember lakik, mint az ország más területein. Itt is van azonban egy ezrekben mérhető csoport, amelyik szociálisan rászoruló, illetve egy szélesedő réteg, amelyik lecsúszóban van, és kezdi elveszíteni a megszokott, alsó középosztálybeli életszínvonalát. Amióta ugyanis a válság elkezdődött, egyre többen válnak szociálisan rászorulóvá. Kívülről tehát tévesen ítélik meg a kerületet, és ez nekünk komoly nehézségeket okoz. Például emiatt sorra utasítják vissza a pályázati kérelmeinket. A szociális szolgáltatásaink éppen emiatt korlátozottak, anyagi segítséget főleg csak a fenntartó önkormányzattól kapunk.
A saját környezetét látva mindenkinek nehezebb lehet elfogadnia, hogy rosszabb körülmények közé került, mint azoknak, akik például eleve kevésbé tehetős közegben élnek.
– Ezt a kiéleződést különösen a szülők érzik, amikor a gyerekük iskolájában a társakon, illetve a többi szülőn látják, hogy mennyivel szűkültek a saját lehetőségeik. Ez valóban sok esetben frusztráló.
Többször láttam már, hogy teljesen más közönség érkezik egy kerületi, mindenkinek szóló, illetve egy kifejezetten rászorulóknak szervezett rendezvényre. Jellemző ez az elkülönülés?
– Sajnos igen, és ez a mi munkánkat is megnehezíti. Aki szerényebb, vagy kifejezetten szegény körülmények között él, gyakran érzi úgy, neki nincs is joga, hogy ott legyen a nagyközösség programjain, szívesebben gubózik be inkább, bújik el a világ elől.
Milyen hatása van a karácsonynak?
– Nem lesz tőle több szegény, vagy kiszolgáltatottabb az ember, viszont érezhető a klienseinken, hogy ilyenkor minden élesebben kirajzolódik. A karácsony szélsőségesít. Ha például valami nem tetszik a családban, az ebben az időszakban erősebben kifejeződik. Ilyenkor van a legtöbb veszekedés és erőszak. De a magányos ember is sokkal magányosabb karácsonykor, és a szegény is szegényebbnek érzi magát. Ilyenkor mi a konfliktusokat igyekszünk enyhíteni. Jellemzően ebben az időszakban szokták adományokkal segíteni a munkánkat más intézmények. Nehéz elképzelni, de bizony a tizenkettedik kerületben is él olyan család, amelynek gondot okoz a betevő falat megvétele. Van például olyan kliensünk, akinek ha nem sikerült volna húszezer forint támogatást szereznünk, még kenyeret sem tudott volna vásárolni karácsony hetében. Sajnos nem általános, hogy figyelnének egymásra a családok, ezért nekünk kell monitoroznunk, hol vannak segítségre szorulók.
Pszichológiai segítséget is nyújtanak ezeken felül, s ez főleg a karácsonyi időszakban lehet nagyon indokolt.
– Másfajta szemüveget vesz ilyenkor az ember, és ez elsősorban lélektani kérdés. Ahogyan az előbb is mondtam, a magányos még inkább egyedül érzi magát, főleg ha a látszat azt mutatja, mások együtt vannak, és boldogok. Ilyenkor sokan komolyan elkeserednek, és nagy szükség van a pszichológiai támogatásunkra, a pszichoterápiában képzett segítőink munkájára. Van egy készenléti ügyeleti számunk is, ezt minden kliensünk ismeri.
Talán némi biztonságérzetet jelent számukra, hogy tudják, van kihez fordulni, ha nagyon kell… De mi, akik nem vagyunk a családsegítő szakemberei, mit tehetünk?
– Nem egyszerű. Alapvető, hogy abban gondolkodjunk, mennyire fontos a közösség szerepe. Van mögöttünk néhány évtized, amelyik azt erősítette, hogy egyénileg kell mindenkinek boldogulnia, versenyben kell lenni, és győzni, különben legyőznek. Vagyis a versengésben háttérbe szorult az odafigyelés a másikra. Az utóbbi esztendőkben szerencsére elmozdulás érzékelhető: a médiában, a politikai beszédekben, az önkormányzati gondolkodásban is arra irányítják a figyelmet, hogy részt kell venni a közösség életében, mégpedig annak aktív tagjaként. Ha az emberek gondolatban nyitnának mások felé, az mindenképpen szerencsés váltás lenne. Hogy ez konkrétan miben, hogyan valósul meg – például más számára használható ruhák adományozásában, élelmiszerek ajándékozásában vagy egy-egy kedves, emberi, törődő gesztusban –, az sokféle lehet. A lényeg a törődés. Arra szocializáltak bennünket, hogy aki bajba került, az nagyjából saját magának köszönheti a baját, s úgy gondoljuk, ha meg tudjuk magyarázni, mi okozta az ő problémáját, azzal védettek leszünk attól, hogy ezek a bajok velünk is megtörténjenek. Vagyis hárítjuk magunktól a problémákat. Nos, ebből kellene mielőbb kilépni.
Antal Ildikó