Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Friss_gyumolcs_a_hegyvideki_diakoknak

Friss gyümölcs a hegyvidéki diákoknak

Sajnos, sok családban nem tudják biztosítani, hogy a gyerekek elegendő gyümölcsöt egyenek, holott erre az egészséges fejlődésük érdekében mindenképpen szükségük lenne. A Vidékfejlesztési Minisztérium uniós társfinanszírozású Nemzeti Iskolagyümölcs programja a zöldség- és gyümölcsfogyasztás népszerűsítésével óhajt hozzájárulni az egészséges táplálkozási szokások kialakulásához, az elhízás elleni küzdelemhez, valamint a helytelen életmód miatt kialakuló betegségek megelőzéséhez.
Idén a korábbinál lényegesen több diák juthat ingyenesen hazai gyümölcshöz, hiszen az alsó tagozatosok mellett az új tanévben már az általános iskolák 5–6. évfolyamán tanulókat is bevonták a programba – mondta el lapunknak Németh Franciska. A tíz magyarországi termelőt tömörítő MATÉSZ-FRUCT Kft. szóvivője kiemelte, hogy legnagyobb beszállítóként a XII. kerületben nyolc intézmény (a Nyitott Világ Fejlesztő Iskola, a Virányos Általános Iskola, a Fekete István iskola, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének Gyakorló Óvodája és Általános Iskolája, a Budapesti Német Iskola, a Greater Grace International School, valamint a Tüskevár iskola) diákjai számára biztosítanak hetente legalább két alkalommal friss almát és körtét, míg a kisebbeknek 100%-os gyümölcstartalmú, cukor- és tartósítószer-mentes, vegyes ízesítésű gyümölcslevet.
Mindemellett oktatási anyagokkal segítik az egészséges étkezési szokásokkal kapcsolatos ismeretek iskolai átadását és gyakorlati alkalmazását, tanévenként három foglalkozáson pedig a gyümölcs- és zöldségágazatról tartanak előadásokat. A zöldség- és gyümölcsfogyasztás elterjesztése érdekében kóstolókat, versenyeket szerveznek, valamint pályázatokat írnak ki. Szintén az egészségtudatosságot erősíti az intézményi sportszertámogatás, aminek keretében az iskolák gyermekenként kétszáz forinthoz jutnak.
A Nemzeti Iskolagyümölcs programban más beszállítók révén további hegyvidéki iskolák is részt vesznek.

em.