Játszva tanulják a KRESZ-t az óvodások

„Biztonságosan az iskolába” címmel a XII. kerületből indult el a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet országos közlekedésbiztonsági programja. Ennek keretében a nagycsoportos óvodások a közlekedési ismereteiket fejlesztő játékokban vehetnek részt, valamint hasznos ajándékokat kapnak. Az összesen ezer hegyvidéki ajándékcsomagban a gyerekek biztonságos közlekedéséhez és az iskolakezdéshez szükséges eszközök találhatók.

Kézilabdás kiválósággal sportoltak a diákok

A sport az egészséges életmód elengedhetetlen része, egyúttal az egyik legjobb közösségépítő elfoglaltság – akkor is, ha űzik, akkor is, ha csak nézik. A Fekete István iskola diákjainak életében azonban ennél is többet jelent: a fejlesztésük fontos eszköze. A legutóbbi sportprogramjuk vendége egy élsportoló, Széles Ákos kézilabdázó volt.

A tehetség utat tör magának

„Minden emberben van tehetség, nincs olyan gyerek, akiben ne szunnyadna ennek valamilyen fajtája. A tehetség megvalósulásának választóvize, hogy az alany és a vele foglalkozók összmunkája felszínre hozza ezt, vagy sem” – Czeizel Endre gondolata tökéletesen leírja mindazt, amit a 47. Gyógypedagógiai Intézmények Kulturális Fesztiváljának fellépői nyújtottak. Zene, tánc, ének, vers, próza és színjátszás műfajában mutatkoztak be a gyógypedagógiai intézmények diákjai a Gennaro Verolino iskolában.

Az első értő fül és érző szív

Hogyan tudnak szakemberek bevonásával segítséget nyújtani bajba jutott társaiknak? – erről tanultak azok a hegyvidéki középiskolások, akik az elmúlt tanévben elvégezték a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ kortárssegítői képzését. Okleveleiket családias hangulatú ünnepségen vették át a Hegyvidéki Kulturális Szalonban.