Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Küzdősportok könnyedén

Nemzetközi versenyeken is sikeres fiatalokat és válogatott sportolókat nevel ki a Hegyvidék SE karateszakosztálya, amely a kezdetektől kiemelt figyelmet fordít a diák- és szabadidős sport népszerűsítésére. Ennek szellemében a Győri úton kialakított Shuhari Dojóban a karate mellett számos más távol-keleti harcművészettel is megismerkedhetnek az érdeklődők. Kápolnási Márton szakosztályvezetővel beszélgettünk.

Ingyenes jóga aktív hegyvidékieknek

A Muditayoga Központ foglalkozásaival bővült a kerületi lakosoknak ingyenes sportolási lehetőségeket biztosító Aktív Hegyvidék program. Az érdeklődők a fiatalabb és idősebb korosztály számára egyaránt igénybe vehető gerincjóga egészségmegőrző gyakorlataival ismerkedhetnek meg.

Négy napon át a MOM volt a zene hazai fellegvára

A főváros zenekedvelő közönségének körében köztudott, hogy a MOM Kulturális Központ nívós koncertek színhelye, a zenevilág legmarkánsabb képviselői is megfordulnak ott. A szervezők legvérmesebb várakozásait is felülmúlva február végén hat telt házas zenei rendezvénynek adott otthont az intézmény – az először megrendezett Cziffra György Fesztivál programjaira már hetekkel korábban elkelt minden jegy.

Rácz Aladár, a cimbalom Liszt Ference

Százharminc éve született Rácz Aladár, a világhírű cimbalomművész. Ebből az alkalomból előbb koszorúzás zajlott a XII. kerületi emléktáblájánál, majd a felesége, Yvonne Barblan hagyatékából válogatott vándorkiállítás nyílt meg a Hegyvidék Galériában.

Tudomány első vérig?

Egy korabeli, a Magyar Tudományos Akadémián elhangzott előadása miatt Konkoly-Thege Miklós csillagászt párbajra hívta ki Herman Ottó – igaz, később elállt szándékától. Ez és hasonló érdekességek hangoztak el azokban a szakmai előadásokban, amelyekkel az idén 100 éve elhunyt neves tudósra emlékeztek, akinek nevét utca őrzi a XII. kerületben. A Lívia-villában a csillagászról szóló kiállítás várja az érdeklődőket március végéig.

Együtt lehet élni az ízületi protézissel

Az életkor előrehaladtával egyre többen esnek át időskori csípő- és térdprotézisműtéten. Bár első hallásra ez ijesztő, valójában rutinszerű beavatkozásról van szó. Erről is beszélt az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem legutóbbi előadásában dr. Lajos Éva szakorvos, aki hasznos tanácsokkal látta el az érdeklődőket.

Virágzik a téltemető

Ahogy a növény neve is mutatja, a téltemető a tavasz közeledtével bontja ki ragyogó sárga szirmait. Nem őshonos a főváros területén, de ma már vadon is előfordul a Budai-hegység erdeiben.

A hegyvidékiek segíthetik a Gennaro Verolino iskolát

Új autista osztályokat, fejlesztőszobákat, valamint gazdasági irodákat alakítottak ki, kicserélték a meglévő osztályok nyílászáróit és biztonsági rácsokat szereltek fel a Gennaro Verolino iskolában. A beruházás hivatalos átadásán Pokorni Zoltán polgármester bejelentette, hogy a Hegyhát úti oktatási intézmény bekerült a Hegyvidék Kártya „Többet tehet, mint gondolná” programjába, így a kerület lakói is támogathatják a fogyatékos gyerekekkel foglalkozó iskola munkáját.

Ünnepeltek és a mentést gyakorolták a polgárőrök

Saját irodába költözött az ötéves fennállását az idén ünneplő hegyvidéki Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesület. A Hajnóczy József utcai bázis átadása sem adott okot azonban a pihenésre, az ünnepséget követően a polgárőrök is részt vettek a Normafán megtartott éjszakai gyakorlaton.

Ünnepi megemlékezés március 15-én

A Hegyvidéki Önkormányzat tisztelettel meghívja Önt és családját az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére 2016. március 15-én, kedden 10 órakor megrendezendő ünnepi megemlékezésre a MOM Kulturális Központ színháztermébe.

Fenntartható energiatermelő megoldások

Ígéretes környezetvédelmi célú kutatásokról tárgyalt Áder János köztársasági elnök a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjának szakembereivel. Szó esett egyebek közt a légszennyezettség mérésén alapuló intelligens közlekedésszabályozásról, a harmadik generációs napelemekről és az energiatárolás költséghatékony lehetőségeiről is.

Tovább bővült a hegyvidéki térfigyelőkamera-rendszer

Újabb tizenkét kamerával bővítette a hegyvidéki térfigyelőkamera-rendszert az önkormányzat. A bűnmegelőzést és a bűncselekmények felderítését egyaránt szolgáló fejlesztés elsősorban a Virányos és a Zugliget térségét érintette.

Tűzoltó és rendőr kapott díjat

Rendkívüli helyzetekben helytálló egyenruhásokat jutalmazott az önkormányzat. Belovics György tűzoltó alezredes és Rauch Péter rendőr törzszászlós kapta meg az idén az önkormányzat Hegyvidék Közbiztonságáért Díját.

Szülői értekezlet beiratkozás előtt

Mikor válik tankötelessé a gyermek? Hogyan zajlik a beiratkozás? Milyen szempontok alapján javasolható még egy év az óvodában? Az iskolai jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókról Pokorni Zoltán polgármester, Bak Ferenc tankerületi igazgató és Szöllősiné dr. Vári Zsuzsanna, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat kerületi tagintézményének vezetője adott tájékoztatást a leendő elsősök szüleinek rendezett fórumon.

Változtak a házi segítségnyújtás szabályai

A házi segítségnyújtás szabályainak változásairól, a kedvezményes szünidei gyermekétkeztetés új ellátásként történő bevezetéséről, egy 1956-os szobor állításáról, valamint a XII. kerületi rendőrkapitányság elmúlt évi munkájáról is tárgyalt legutóbbi ülésén az önkormányzat képviselő-testülete.

Keressük együtt a Hegyvidék legjobbjait!

A Hegyvidék Legjobb Cukrászdája 2015 után, keressük most együtt a Hegyvidék kedvenc pékségét! Melyik a Hegyvidék legkedveltebb péksége? Döntse el Ön! A cím elnyeréséhez nem kell mást tenni, mint a hegyvidek.hu/szavazas oldalon, vagy a Polgármesteri Hivatalban kihelyezett szavazólapok segítségével szavazni március 22-ig.