Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Különdíjak a Hegyvidéki Olimpián

A nyári ötkarikás játékok a földkerekség legfontosabb sporteseménye. Ennek eredeti változatát élhetik át minden tavasszal a kerületi általános iskolák ötödikesei, akik az ókori olimpia versenyszámaiban mérik össze tudásukat. Az idén 350 diák vett részt a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban hetedik alkalommal megrendezett nagyszabású versenyen.

Lapátra tette az időt

Kassai Flóriánnak lételeme a mozgás: kisiskolásként szerezte meg első úszóbajnoki címét, majd közgazdászként, vezető pozícióban, munka mellett evezésben is a dobogó legfelső fokára állhatott. Most, nyolcvankét esztendősen a versenyek előtt hetente akár tizenkét alkalommal is lejár edzeni. Nem csoda, hogy az örökös evezőbajnok nemcsak a XII. kerület büszkesége, de sokak példaképe is.

Energiamegtakarítás az önkormányzatban

A hegyvidéki polgármesteri hivatal és a parkolási ügyfélszolgálat is csatlakozott a Spórolunk@kiloWattal elnevezésű környezetvédelmi kezdeményezéshez. Az akció célja, hogy a dolgozók a munkahelyi szokásaik megváltoztatásával próbáljanak meg minél több energiát megtakarítani.

Sokhasznú csalán

A csalán említésére mindenkinek a fájó csípések jutnak az eszébe, pedig számtalan módon lehet szolgálatunkra – köztük éppen a csípéseivel is. Ráadásul nemcsak mi élvezhetjük jótékony hatását, hanem a kertünk is hasznot húzhat a benne gyomként élő növényből.

Próféták a saját hazájukban

A Hegyvidék díszpolgárait bemutató beszélgetéssorozat indult áprilisban „Próféta a saját hazájában?” címmel. Legutóbb Timár Sándor Kossuth-díjas koreográfus, táncpedagógus és felesége, Timár Böske táncpedagógus lett volna a két vendég, ám sajnos a 80 esztendős művész gyengélkedett, így csak egy videofelvételen volt velünk.

Tantermet kapott a magyar futball

Nem csupán a látványos sport- és kulturális rendezvények, vagy a legmodernebb technikai vívmányokat bemutató programok miatt emlékezetesek a Diana Fesztiválok, a szervezők minden évben egy híres sportolót kérnek fel teremnévadásra. Az idén Nyilasi Tibor volt a Diana utcai iskola vendége.

Összefogtak a kerületi fogyatékos emberek

Tavaly decemberben azzal a céllal alakult meg a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének XII. kerületi klubja, hogy összefogja és képviselje a Hegyvidéken élő fogyatékos embereket. A klub nyilvánosan működik, az egyesület folyamatosan várja új tagok jelentkezését.

Továbbra sem nyugszanak a trükkös csalók

Időről időre felbukkannak csalók a kerületben, akik megtévesztéssel próbálják megszerezni az idősek pénzét. A leggyakoribb trükk, hogy az elkövetők telefonon felkeresik az áldozatot azzal az ürüggyel, hogy egy családtagja bajba került, ezért gyors anyagi segítségre van szükség, ezt követően pedig megbeszélnek egy találkozót a pénz átadására.

Édes az élet a Hegyvidék Desszerttel

A Magyarország tortája akció által elindított lavina hatására már több nagyvárosnak is elkészült a saját tortája. A budapesti kerületek közt elsőként a Hegyvidék büszkélkedhet a kerület karakterét hirdető sütivel. A nyertes desszertet a Hegyvidéki Napokon mutatják be.

Stop a bringatolvajoknak

Egyedi kerékpárjelölő és regisztrációs rendszert indított el a kerületi rendőrkapitányság, a Hegyvidéki Önkormányzattal együttműködve. Az új program célja a lopások megelőzése, valamint az, hogy hatékonyabbá váljon az elkövetők felderítése és az eltulajdonított biciklik beazonosítása.

Elkészült a Normafa építési szabályzata

A Normafa mintegy 380 hektáros területét lefedő kerületi építési szabályzat megalkotásáról, valamint a Tamási Áron iskola további bővítéséhez szükséges pénzügyi keret biztosításáról is döntött az önkormányzat képviselő-testülete. A májusi testületi ülésen dr. Cserháti Péter miniszteri biztos ismertette a kormány elképzeléseit az új budai sürgősségi centrummal kapcsolatban.

Átépítés miatt zárva a Jánoshegyi út

A Normafa rehabilitációjának részeként megkezdődött az év legnagyobb beruházása: a Jánoshegyi út átépítése. Amennyiben az időjárási körülmények megengedik, július végéig átadhatják a nagyközönségnek az új útpályát és a futóutat, a világítás csak később készül el – ennek határideje október vége.

Hegyvidéki Napok 2016. június 10-12.

Idén június 10-12. között a Hegyvidéki Napok elnevezésű programsorozaton az After Crying, a Magashegyi Underground, a Kéknyúl Hammond Band, a Kaláka, a Besh O Drom és a Firkin zenekarok fellépése mellett további koncertek, egészségügyi szűrések, mesesátor, ugrálóvár, mászófal, csocsó, varázsbogrács főzőverseny, borkóstoló és gyerekprogramok várják az érdeklődőket.