Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Realitaserzek_kell_a_valosag_alakitasahoz

Realitásérzék kell a valóság alakításához

Az új kormány első száz napjának teljesítményéről és a kerületi eredményekről, köztük az országossá fejleszthető sikeres hegyvidéki programokról esett szó a Hegyvidéki Esték első őszi összejövetelén, amelyet a 100 éves Erzsébet-kilátót köszöntő ünnepségsorozattal kötöttek egybe. A két házigazda ezúttal Pokorni Zoltán polgármesterrel és Kovács Ákos énekessel beszélgetett.

Grúz költőfejedelem szobra a Hegyvidéken

A Kútvölgyi és a Virányos út kereszteződésében nemrégiben felállított szobor sokak érdeklődést felkeltette – a miénket is. Megkérdeztük Lovas Pál alpolgármestert, hogy Sota Rusztaveli grúz költő emlékműve miért éppen itt, a Hegyvidéken kapott helyet.

Biciklisek hódították meg a János-hegyet

Egy vadonatúj, hagyományteremtő hegyvidéki sportesemény is helyet kapott a Kilátó-fesztivál programjai között. A közönségsikert arató, 5,5 kilométeres „Tekerj fel!” kerékpárversenyen a legjobb eredményt az Előzd meg a fogaskerekűt! többszörös bajnoka, Specziar Viktor érte el.

Csucsra_futottak1

Csúcsra futottak

Minden előzetes várakozást felülmúlt az Erzsébet-kilátóban idén második alkalommal megrendezett „Fuss a csúcsra!” verseny sikere. Megdőlt a tavalyi rekord, a viadal történetében először kengurufutamban is győztest hirdettek, a résztvevők száma pedig jóval meghaladta a százat.

Kutatók éjszakája szeptember 24-én

A Kutatók éjszakája (Researchers’ Night) az Európai Bizottság kezdeményezésére és támogatásával Európa számos városában megrendezett fesztivál. A programok mindenütt szeptember 24-én, 15-16 órakor kezdődnek és 22 valamint 24 óra közt érnek véget. A számos budapesti helyszín egyike a Barabás Villa.

Szovetseg_a_tarsashazakkal

Szövetség a társasházakkal

Sikeresnek bizonyult az ötven lakásosnál nagyobb társasházakkal első alkalommal 2005-ben megkötött, öt évre szóló önkormányzati felújítástámogatási program. A pályázat keretében a lakóközösségek mintegy kétszázmillió forintból gazdálkodhattak. Sorozatunkban a kerületi segítséggel megújuló társasházakat mutatjuk be.

Egyetemi színvonal

Szélesre tárta kapuit a Semmelweis Egyetem az Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanulói előtt. Az együttműködési megállapodás értelmében a hegyvidéki diákok bekapcsolódhatnak a kifejezetten a társintézmények részvételével megtartott egyetemi programokba.

Kosárkupa a Városmajorban

Szabó Ödön emlékére második alkalommal rendezett utánpótlás-kosárlabdatornát a BSE. A legeredményesebbek a Soproni Darazsak voltak, akik a serdülők és a juniorok mezőnyében is az élen végeztek, de a városmajori lányok is dobogós helyre kerültek ugyanebben a két korosztályban.

Hegyvideki_Osz_2010_RGB

Hegyvidéki Ősz 2010. szeptember 25-26.

Szeptember utolsó hétvégéjén újra vár mindenkit a Hegyvidéki Ősz programsorozat! Szeptember 25-én családi egészségnapot rendeznek a Jókai Klubban, szeptember 26-án őszi gyereknapot tartanak a Barabás Villában.

Parkolas_a_Csorsz_utca_kornyeken1

Parkolás a Csörsz utca környékén

Lakossági fórumra hívták az önkormányzat témában illetékes vezetőjét a környék lakói szeptember 9-én. Főleg a Csörsz utca és környezete parkolási és közlekedési helyzetéről kérdezték Kovács Lajos alpolgármestert, aki egyebek mellett a városfejlesztés felelőse a kerületben. A beszélgetésen a lakók nevében Bernáth Zoltán fogalmazta meg elsőként a kérdéseket a Csörsz park és játszótér, a leendő kutyafuttató, a Csörsz utca állapota, a Testnevelési Főiskola (TF) rendezvényeihez szükséges parkolóhelyek ügyében.

Borura_deru_az_Erzsebet-kilato_centenariuman1

Borúra derű az Erzsébet-kilátó centenáriumán

Minden jó, ha a vége jó, mondja a közmondás. Soha nem volt aktuálisabb, mint szeptember idusán a János-hegy tetején. Szombaton délelőtt „száz év magányának” képét mutatta a felhők esőködében bujkáló torony, de eljött vasárnap délutánja, visszatértek az indián nyár meleg fényei, és a kétnapos ünnepség hangulata, képletesen szólva, a tetőfokra hágott.