A lakók nyugalma a legfontosabb

Folyamatosan figyeli majd a Hegyvidéki Önkormányzat szakértője a május 13–14-i Testnevelési Fesztivál zajterhelését. Szabálytalanság esetén azonnal felszólítják a szervezőket a hangerő csökkentésére – derült ki azon az egyeztetésen, amelyen Fonti Krisztina alpolgármester és a rendezvény illetékesei vettek részt. A találkozón elhangzott, az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a kétnapos fesztivál ne zavarja meg a környéken élők nyugalmát.

Konstruktív viták után politikai akció

Az elmúlt napokban sajtótájékoztatókon, valamint szórólapokon terjeszti vádjait a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Normafa-program ügyében. Ezekről kérdeztük Pokorni Zoltán polgármestert.

Közösen álltak ki a képviselők a Normafa ügyéért

A Normafáról tartandó május 17-i helyi népszavazáson való részvételre buzdított és a tervezett rehabilitáció támogatását kérte Pokorni Zoltán polgármester, valamint Tüttő Kata, az MSZP és Komáromi Zoltán, az Együtt önkormányzati képviselője a helyszínen tartott közös sajtótájékoztatón.

Mozgó fogadóórát tartott a polgármester

A lakossági fórumok után újszerű módját választotta Pokorni Zoltán polgármester a hegyvidéki polgárok tájékoztatásának: mozgó fogadóórát tartott. A kerület tizenöt helyszínén előre meghirdetett időpontokban várta a környékbeli lakókat, hogy válaszoljon a Normafa-rehabilitációval kapcsolatban felmerült kérdéseikre.

Fatestvérek a gyerekeknek

Egy magaskőris-csemete elültetésével a Normafán indult útjára a Fatestvér Program. A kezdeményezők szándéka szerint rövid időn belül szerte az országban újabb és újabb hasonló különleges fákkal gyarapodik a természet.

Oktatóközpont a Fácánosban

A Normafa-rehabilitációs program keretében kialakítandó környezet- és természetvédelmi oktatóközpont helyszínén, a zugligeti Fácános területén járt március végén Czunyiné dr. Bertalan Judit. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára megbeszélést folytatott Pokorni Zoltán polgármesterrel az államtitkárság és az önkormányzat együttműködésének lehetőségeiről.

Egyedülálló lesz a meghosszabbított fogaskerekű

A Normafa rehabilitációjának szerves része a tömegközlekedési kapcsolatok bővítése és racionalizálása. Ennek legfontosabb eleme a fogaskerekű – 60-as villamos – vonalának meghosszabbítása a Széll Kálmán tér és a Normafa felé, ami közvetlen „autómentes” elérést teremt Buda legforgalmasabb csomópontja és leglátogatottabb pihenőövezete között. Erről beszélgettünk Dorner Lajossal, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnökével.

Újjászülethet a műemlék

Az önkormányzat helyrehozatja az egykori lóvasút-végállomás épületét. A műemlék rekonstrukcióját végző Zoboki–Demeter és Társai Építésziroda építészével, Reppert Bélával beszélgettünk a zugligeti ház jelenlegi állapotáról és arról, mekkora munkával jár a felújítása.

Város és természet együttélése

A WWF Magyarország 2013 nyarától kezdve aktívan részt vett a Normafa rehabilitációs programjának előkészítésében. A biológiai sokféleség megőrzésén és a környezeti szennyezések csökkentésén fáradozó szervezet több országos és helyi zöld civil egyesüléssel, valamint a helyi lakosokkal közösen létrehozta a Normafa Természetesen Koalíciót, amelynek fő célkitűzése elérni, hogy a természetvédelmi és közjóléti szempontok kellő súllyal érvényesüljenek e kiemelten fontos terület megújításában. A Normafa-rehabilitáció környezetvédelmi szempontjairól a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetőjét, Gálhidy Lászlót kérdeztük.

Egyenlő esélyekkel a Normafán

A fogyatékkal élők számára a környezet használhatósága a társadalmi integráció egyik elengedhetetlen feltétele. Igaz ez a Normafára is, amely jelenlegi állapotában nem mindenben felel meg az akadálymentesség követelményeinek. A szükséges fejlesztésekről a Hegyhát úti Gennaro Verolino Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Szakiskola és Kollégiumot vezető Ammerné Nagymihály Emíliával beszélgettünk.

Rendezett körülményeket szeretnének a kerékpárosok

Nem csupán a kirándulók és a túrázók kedvelt célpontja a Normafa, sokan biciklivel keresik fel a főváros legnagyobb kiterjedésű hegyvidéki pihenőterületét. Ennek ellenére jelenleg a szabadidős és a sportkerékpározás feltételei sem biztosítottak maradéktalanul, ami számos esetben konfliktushoz vezet a gyalogosok és a két keréken közlekedők között. A lehetséges megoldásokról Halász Áront, a Magyar Kerékpárosklub elnökségi tagját és sajtósát kérdeztük.

Folyamatosan monitorozzák az élővilágot

A Normafa-rehabilitációval kapcsolatban sokan aggódnak a terület élővilágáért, főleg a Magyarországon csak itt élő csíkos boglárkáért. Dr. Halmos Gergőt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatóját kérdeztük erről.

Kardió tanösvény az egészségmegőrzésért

A Szent Ferenc Kórház a Normafa rehabilitációs programjához kapcsolódóan, az önkormányzattal együttműködve, kardió tanösvényt hozna létre a szív- és érrendszeri problémák megelőzése, valamint a betegek rehabilitációjának elősegítése érdekében. Az egyedülálló kezdeményezés részleteiről dr. Toldy-Schedel Emilt, az intézmény főigazgatóját kérdeztük.

Jégkár utáni katasztrófavédelem a Normafánál

Tavaly decemberben minden idők legnagyobb környezeti katasztrófáját élte át a Normafa. A rendkívüli jégtörés hatására napokra megállt az élet a hegyen: a jég súlya alatt derékban kettétörő fák és a lezuhanó ágak miatt közvetlen életveszély alakult ki az utakon és a kertekben. Ebben a helyzetben sietett a kerület lakóinak segítségére a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, amelynek munkatársai rövid időn belül megszervezték a katasztrófaelhárítást. Az akkori történéseket Veres Péter tűzoltó alezredes, az Észak-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője elevenítette fel.

Fejlesztésekkel javítható a Normafa biztonsága

A közbiztonság javítása kiemelt helyen szerepel az önkormányzat Normafa-rehabilitációs programjában, a tervezett biztonsági fejlesztéseket a kerületi rendőrkapitányság is ígéretesnek tartja. A területre jellemző egyik leggyakoribb problémáról, az autófeltörésekről, valamint ezek visszaszorításának lehetőségeiről Segyevi Zoltán rendőr alezredessel, a kapitányság vezetőjével beszélgettünk.

Fenntartható megoldásokat javasolnak a szakértők

A Normafa tervezett rehabilitációja kapcsán ezekben a napokban zárult le a megvalósíthatósági tanulmány készítésének első szakasza, az úgynevezett változatelemzés. Az eredményeket az elemzést készítő konzorcium vezető cégeinek munkatársai, dr. Hitesy Ágnes, a HitesyBartuczHollai Euroconsulting Kft. ügyvezetője, valamint Dócsné Balogh Zsuzsanna, a TRENECON COWI Tanácsadó és Tervező Kft. közgazdasági igazgatója mutatták be lapunknak.

Kihívásokkal teli év után

Tavaly áprilisban adta az önkormányzat a Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézmény kezelésébe a Normafa leglátogatottabb, mintegy 360 hektáros területét. Az elmúlt év tapasztalatairól, valamint az idei újdonságokról beszélgettünk az intézmény igazgatójával, Mikó Gergellyel.

Természetvédelmi vizsgálatok civil szemmel

Közel két éven át, két vegetációs ciklust felölelve, alapos természetvédelmi vizsgálatot végeztek a Normafa környékén azok a szakemberek, akik elkészítették a Natura 2000-es terület rehabilitációjához szükséges hatásbecslési dokumentációt. A vizsgálat eredményeiről a munkacsoport vezetőjét, Musicz László környezet- és természetvédelmi szakértőt kérdeztük.

Akadálymentes környezetre vágynak a fogyatékkal élő emberek

A Normafát a fogyatékkal élők is szívesen látogatják, jelenleg azonban számtalan nehezítő körülmény akadályozza gondtalan kikapcsolódásukat. Az akadályok felszámolásához nem feltétlenül van szükség komoly pluszberuházásokra, sokkal hatékonyabb, ha egy fejlesztési program kapcsán már a tervezési fázisban odafigyelnek a sérültek igényeire – mondta el véleményét beszélgetésünkben Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) elnöke.

Óriási lehetőség

Milyen érvek szólnak a Normafa rehabilitációja mellett? Mennyi egyeztetésre volt szükség a projekt megszületése óta? Milyen eredményre számít a május 17-i népszavazáson? Kérdéseinkre Vincze P. Márton, a Rendészeti Szervek Kiképző Központjának vezetője, miniszterelnöki megbízott válaszolt.

A zugligeti lóvasút-végállomás története

Az egykori zugligeti lóvasút-végállomás műemléki védettséget élvező épülete a tervek szerint a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteménynek ad otthont a jövőben. Az alábbiakban röviden bemutatjuk a közel százötven éves, díszes építmény múltját.

Adjunk esélyt a Normafának! – népszavazás május 17-én

Budapest XII. kerület Helyi Választási Bizottsága 2015. május 17-re helyi népszavazást tűzött ki. A választópolgárok a névjegyzékbe történő felvételükről 2015. április 27-ig kapnak értesítést. A választópolgár személyesen, a lakcíme szerinti szavazókörben szavazhat. A szavazás 6 órától 19 óráig tart.